Van az úgy, hogy az ember nagyon el akar titkolni valamit. Valamit, ami kényelmetlenül feszít, szorít legbelül, és kicsit talán büdös is, így a legjobb, ha nem is kerül napvilágra. De mielőtt rátérnénk a matolcsizmus nemzetgazdasági értelemben vett katasztrofális szemtengelyferdülésére, kicsit még járjuk körül a témát!

Mert tegyük fel, mondjuk, hogy akkor mi van, ha az ember elmegy egy ilyen első látásra százezresnek tűnő, de megbízható webkamerás értesülések szerint teljes érdektelenség mellett, az éjszaka sötétjében, macskahúgyszagúan elhagyatott utcán megrendezett tömegtüntetésre – miután óvatlanul bedobott előtte két sört. Nos, ez az ember tapasztalatom szerint két óra elteltével be fog majd hugyozni.

Ennél csak egy fokkal jobb ötlet, hogy az őt körülvevő száz ezres, akarom mondani, a nemzetiösszefogásilag precíz webkameraszemmel mérhetetlenül kicsi tömegre tekintet nélkül keres emberünk egy helyet, ahol könnyíthet magán – egy viszonylag ritkán látogatott, kellően eldugott, szarral bőségesen telehintett sut a híd alatt éppen megfelel. Ám az nagyon fontos, hogy ilyenkor sem szabad megfeledkezni arról, hogy a békésen arra sétáló, érdeklődve felénk pillantgató idős házaspárnak jól hallhatóan, udvariasan köszönni kell. És ahogy neveltek: a napszaknak megfelelően. Legyen már pedigréje az embernek. Még ha éppen felettébb kulturáltan tömegtüntet is.

És épp ez a lényeg! Mert hisz hiába, hogy illető idős házaspár első látásra úgy látja ugyan, hogy itten most a köztérre hugyozás minősített esete forog fenn, az egészséges, jól artikulált köszönő formula, valamint a széles, intelligensnek és jóindulatúnak tűnő mosoly abban a pillanatban el is bizonytalanítja őket. Hiszen meglehet, hogy ez a helyes, jól nevelt fiatalember csak olvasott valamit a félhomályban! És, hogyne, távollátó is a szerencsétlen, azért tartotta derékmagasságban azt a könyvet! A halk, egyenletes csobogás meg végül is jöhetett a közelben méltóságteljesen hömpölygő Duna felől is.

A lényeg tehát a megfelelően megválasztott, jól felépített elterelő kommunikációs hadművelet. Ennek megtanulása felettébb fontos, hiszen kerülhetünk ennél kellemetlenebb szituációkba is. Képzeljük el például azt a megalázó helyzetet, amikor frissen kétharmaddal megnyert, nemzeti alapon értelmezett bolsevik, egyebekben meg még annál is hülyébb konzervatizmusunk büszke dicsőségmenetelésének dacára egyszer csak egy nyálkás, fostos őszi szaridőben összegyűlik egy magát százezresnek hívő tömeg. És ez a tömeg veszi a bátorságot, és kockáztatja az egzisztenciáját, és bele is ordítja a pofánkba, miszerint neki nem tetszik. Mármint nem feltétlenül a pofánk nem tetszik, mert hát ugye, mi tessék az embernek egy semjénzsótiban, de tulajdonképpen neki az a szintén idiótának tűnő rendszer nem tetszik, amit húsvétra tojt a nyuszika. Sőt, ezek képesek azt mondani, hogy hiába is, hogy a nyuszi tojta, sőt, talán éppen azért, mert ő tojta, és nem valami szakmabeli tyúk vagy egyéb madár, bizony eléggé büdös is ez az egész. Tehát vicces, ahogy mi dédelgetjük, mintha hímes tojás volna.

Ilyenkor persze azonnal tenni kell valamit, így már jó előre közölni kell, hogy a majdani részt vevők jó része büdös kommunistaliberális drogosgeci lesz, valamint affektál csak, de ettől függetlenül azért persze dugnánk, mint a gép. (A legjobb, ha ezt kulturált, visszafogott konzervatív stílusban tesszük, mint egyszeri lázár a kupolásban). Ezzel jó előre egyértelművé tettük, hogy bármi, ami ne adj Isten ott történni fog, eleve hamis, hazug és gyomorforgató lesz minden valamire való, szexista bunkó minisztériumi alkalmazott seggfej számára. De nem állunk meg itt: esemény utáni tabletta helyett azonnal közöljük, hogy mindez érvénytelen, mert csuriban volt az ujjunk, és különben is, nem emelte pajzsra a Duna jegén a bajnaigordont a nép azonnali hirtelenséggel: el lett tehát baszva az ellenzékpárt, azaz hogy a tisztességes, gondolkodni sem rest civilek droidszerű pártkatonákká alakuljanak. Mert az milyen jó, mert például akkor megment minket a birodalomvisszavágban a csubakka.

Ám az annak rendje és módja szerint meghülyülő véleményvezér még csak a kezdet! Mivel értelmes vitaindító érveink, netán az ország érdekében tett együttműködési szándékunk eleve nincs (sose nem is volt, persze), tréfás-jópofa, azaz konzervatívan humoros (brrr!) posztot dobunk, sok kacagó, vidám képpel. Ügyelünk persze arra, hogy az EU-zászló mellett a magyar nehogy látszódjon a képeken! Mert mittom, megkékül tőle a trikolór. Valamint visszajönnek komcsik és visszaállítják a köztársaságot.

Ám a nemzeti értelemben vett konzervatív szarik a köztársaságra és Istenben hisz. Nyilván ezért ír olyanokat, hogy „a szerzett jog elvehető, senkinek nincs joga ahhoz, hogy az állam mindenképp biztosítson neki egy bizonyos életszínvonalat”. Tehát gondolom, a nyugdíjas szart sem ér, a vakok járadéka is elvehető, az értelmi fogyatékost meg legjobb bedarálni szaláminak és odaadni a kutyának. De én persze tudom, nem gondolja ő ezt komolyan, sőt, éppen azért ír ilyeneket, mert nem gondolkodik. De pont ez a baj: hogy nem gondolkodik. Meg hogy nem is akar, hanem inkább lelkesen ejakulál, midőn az ő szóvivője neki azt mondja, hogy nekik sem tetszik a rendszer. És örül, mert megkapta az aznapi zsolozsmára valót, miszerint a rendszerellenes tüntetők saját maguk ellen tüntettek. Ez persze nonszensz, értelemmel fel sem fogható, de neki az értelem nem kell, viszketés jön tőle rája. Ellenben a hülyeségtől megnyugszik, és miután elmormolt egy szíjgyártóidézetet és fejére húzta a macimintás matolcsiösszesét, csendesen megőrül. Ilyenkor inkább ne piszkáljuk.

A végén még kárt tesz magában is a szerencsétlen.