Vannak dolgok, amiknek már rég nem kéne lenniük, de mégis makacsul ragaszkodnak a léthez, és mint valami bojtosúszós maradványhalak, dafke se akarnak kihalni. Ilyen az egyház is. És nem adja fel, minden nap beleordítja a pofádba a létezését: nem menekülhetsz.
Mert ugye akármilyen szociopata is, csak él az ember a világban, ingerek érik: megy, erre-arra, és közben olvas újságot. Vagy ha azt nem is, de belenéz a tévébe. Vagy lehet, hogy azt se, de hallgat rádiót. Legalább a borosbocskort reggelente a kocsiban. És bár utóbbi lelki szegényektől csak annyit tudhat meg meglehetős biztonsággal, hogy minden „biciglista” fulladjon meg, és hiába néz a tévében szigorúan csak valóvilágot esténként, egyszerűen nem lehet megmenekülni az elől, hogy értesüljünk róla, miszerint a 21. században még mindig van olyan ember, aki tényleg elhiszi, hogy van Isten.
Darwin, Einstein, Niels Bohr, vagy hogy azt mondjam, Dawkins és Hawking után. Jó, hogy nem a Mikulás.
Mert nem vagyok én egy állat, tulajdonképpen bárkinek készséggel elhiszem, hogy a teljes nesztlégyárat (targoncástul és HR-részlegestül) egy Nyuszi és egy Mikulás felváltva tolja reggelente: két gyerekem van, nekem a szórakoztatóipar és a teszkó együttvéve sem tud újat mondani. Nincsen gond, mondom: az ő kedvéért mindent – legyen bár az az ő eltartott kiskorú, értelmi fogyatékos felnőtt, vagy gondolkozásilag egyéb módon hátráltatott embertársam: szeretjem, nem bántom, ráhagyom. Nekünk a tapintat ugyanis ingyen van, neki viszont kincset ér, hogy hihet valamiben. És ha neki az jó, hogy Mikulás szarta tele a kiscsizmát? Vagy hogy felszögeltek egy másik jóembert a fregolira, ám ennek ellenére teljes egészében feltámadott, meg mennybe is ment darab idő elteltével, és még további csoda dolgokat is művelt, hogy ezáltal mutassa meg a szeretet egy igaz útját a világnak: ám legyen. A lényeg az egy igaz út, meg a megmutogatás: ha másnak ehhez Ábrahám kell, Mózes kell, (vagy Nirvána kell, Mohammed kell, satöbbi kell), nekem rendben van, csinálja. A lényeg, hogy nekem ne kelljen, és bár meglehetős módon meg is lehetnék akár sértődve azon, hogy nap mint nap kéretlenül nyomják a képembe a marketingszemetet, elfogadom, hisz tenni ellene amúgy se tehetek. Az út mellett elsuhanó reklámtáblákat sem tudom kikapcsolni a buszablakban: majd pont azon fogom idegesíteni magam, hogy másnak milyen vicces vágyképei vannak a világ voltaképpeni elrendezésével kapcsolatban.
Főleg, hogy attól végképp nem leszek se szebb, se jobb, se boldogabb, de még „modernebb” se (jelentsen az bármit is), hogy nyilvánosan kiröhögöm őket. Nem eszik húst egy hónapig, mert most az a rész jön az olvasókönyvben? Nem él nemi életet, míg az a köntösös srác nem mondja a templomban, hogy innentől már lehet? Nem kapcsolja fel a lámpát szombaton, a budiba se? Nem főzi a gödölyét saját anyjának tejében? Nem eszik disznót, marhát, lovat, vombatot? Na és? Én meg cukor és tej nélkül iszom a kávét, erőspistával tolom a főtt virslit, meg agyonborsozom a sajtostésztát, valamint mélyen hiszek az Ősrobbanásban. A nagymamám meg hátat fordít, ha fekete macska megy át előtte, és háromszor köp, lehetőleg észak felé – amíg nem vagyok tőle köpésnyi távolságra északra, kábé leszarom. Nem vagyunk egyformák, az a lényeg.
Ehhez képest kéne értékelni ezt az egyházi státusz ügyet. Mármint hogy nem kapott egyházi státuszt, ezzel tehát adókedvezményt, költségvetési támogatást, egyéb pántlikát, Viktortól puszit egy rakás babonakör. Holott más babonakörök meg kaptak.
Nos. Ez valóban felháborító, de egyrészt simán belefér a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe: akik kimaradtak, gondolom, nem működtek együtt eléggé. Hogy ez igazságtalan? Napokig tudnám sorolni, hogy még mi igazságtalan ebben az országban – kezdve rögtön azzal, hogy nekem pénzt, adókedvezményt, tökömtudja milyen státuszt senki sem ad azért, mert én is hiszek egy rakás szép dologban, például a józan ész és a szeretet hatalmában. És pusztán csak azért nem kapok, mert nem ültettem mindennek a tetejére egy természetfeletti képességekkel is megáldott képregényhőst is.
Ami inkább felháborító, hogy miért kapnak támogatást egyes babonakörök egyáltalán. De ezen is kár rugózni: MÁV-ra, BKV-ra is elbaszódik mennyi milliárd évente, most például pont a katkóktól miért kell sajnálni? Elvégre (az iskolákon kívül, amire egyébként kiegészítő normatíva is jár!) egy rakás lelkisegély-gondozót is fenntartanak, amikben további élményelemként még harangozni is lehet. És ahhoz képest, hogy papjaik nem élnek nemi életet egyáltalán, aránylag ritkán fogdozzák össze a kisdedeket. Ennél egy átlagos középvezető is több kárt okoz évente a békávénál, és még az sincs kizárva, hogy ezzel együtt pedofil.
Végtére is: azon keseregni, hogy minálunk az állam dönti el, kinek ad pénzt egyházast játszani és kinek nem, eléggé álságos, barátaim. Tartsátok fenn önállóan a szabadidőklubot, valamint tegyetek meg mindent annak érdekében, hogy igazságosabb legyen a világ. Hogy ne éhezzenek, nélkülözzenek sokan, hogy be legyenek fizetve az adók, hogy ne folyjon el kézen-közön, ami mégis befizetődik. Hogy a vajas kenyér ne a vajas felére essen folyton ebben az országban.
És igen: hogy mások se kapjanak extra lóvét fantasyolvasásra. Mert eléggé költséges hobbi, ami azt illeti.