(Wass Albert: Talán)

Mondanám, hogy szórakoztató látni ezt a kasztingot, amit ez a magát konzervatív jobboldalnak képzelő félfasiszta (újabban félnyilas) bagázs rendez „nemzetileg elkötelezett kultúrtörténeti hivatkozási pont” tárgykörben, de mivel ezzel a nyughatatlan héroszkereséssel óhatatlanul, kvázi mellékhatásként együtt jár a cenzurált centralizált kultúrpolitika és bizonyos nemzeti(szocialista) eszmék rehabilitációja is, nem sok kedvem van szórakozni rajta. Azért persze el tudom képzelni azt a beválogatósót, a Megamagyar színpadán, ahol most Keszőefőy Hunor énekel őszintén hitéről és az élet igazi, nagy dolgairól, gyere Hunor, tied a színpad, és Hunor bejön, előadja, hogy én Istenem az idő hogy szalad! Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk, múlt és emlék: minden elmarad (nem röhögni: vasalbert ez is!), amire persze kinevetik vagy nem nevetik ki és kimegy vagy nem megy ki: épületes lenne. És végső soron engem nem is zavarna lényegesen, ha valamelyik pincsitévéjükben meg is csinálnák ezt a tehetségtelenségkutatót is, ha másnak nem is, a következő békemenet résztvevői számára: otthon, családi körben mindenki úgy hülye, ahogy nem szégyelli. Különben is, annyira nem lehet rossz, mint egy brasbence, burgeszbendzsi duett.

A gond az, hogy nem állnak meg itt, hanem épp ellenkezőleg: továbbfejlesztik az ötletet. Nem (csak) azt válogatják ki, aki talán tehetségtelen, de szerintük nemzeti, hanem azt is, aki nem nemzeti eléggé – és innentől tehetségessége másodlagossá homályosul. Az ilyeneknek aztán komoly szívás van: nem elég átlagosak, tehát puszta létükkel cáfolják a szép, egészséges egyformaságba vetett hitet. Mert hisz, ugye, a melegekkel egyrészt van az a baj, hogy minek melegek, de annál nagyobb baj, hogy minek mutogassák magukat: ha valaki buzi (cigány, balos, zsidó stb.), az csak otthon, baráti körben legyen az. Tehát nem helyes, hogy nem csak otthon, baráti körben buzulunk (zsidóskodunk, cigánykodunk, libsiskedünk), hanem van pofánk elhagyni a körletet és nyílt színen, mindenki szeme láttára másnak lenni. Mert a fősodorba érő, abban vígan tapicskoló, mainstream, kanonizált idiótahalmazt már az is zavarja, hogy elvileg lehetséges a személyiség, horribile dictu tehetség totális feladása nélkül is létezni.

És nem ér azzal jönni, hogy egyelőre még nincs kijárási tilalom, meg hogy nem jár fejbelövés elhajlásért (igen, ez egy rákosista fogalom: nincs különbség), sőt, nem kell felvarrni vidám színű geometriai alakzatokat sem a kabáthajtókára. Mert igaz ugyan, hogy ez a derék sok barom pusztán annyit vár el, hogy aki buzi, az oldja meg valahogy önállóan, hogy miből finanszírozza a hobbiját: de a helyzet az, hogy ez is éppen elég.

Úgy tessék ugyanis elképzelni, hogy eszerint a gyémántéles logika szerint lehet valaki ugyan buzi, de azért az már mégsem járja, hogy egy ilyen összefogdossa a parizert a teszkóban! (Kötvényt a bankban, súgópéldányt az újszínházban, kalászt a Nemzeti Magyar Simicska Lajos Emléktéeszben, satöbbi.) Ergo ahol a derékhad osztja a melót, pénzt, támogatást (azaz mára már szinte mindenhol), ott fű ezeknek nem terem. Nincs tehát per definitionem betiltva a buziság (mint ahogy az alternatív színházasdi, az ellenzéki rádiózgatás, sőt, az nembaráti kereskedelmi rádiózgatás sem), ám mivel a finanszírozása, sőt, megélhetési lehetőségeinek biztosítása ennek az eltérő (rosszabb esetben: progresszív, tehetséges, világhírű) kultúrának akadozik kissé, sőt, mondhatni, nem időszerű jelen helyzetben (aki nem hiszi, kérdezze meg mondjuk Fischer Ivánt). Úgyhogy lehet lobogtatni külföldön az oltási bizonyítványt, de nem szabad csodálkozni sem azon, ha sokan a művelt nyugaton nem tudnak teljesen elvonatkoztatni attól, hogy kissé habzik a szánk, valamint darab időközönként beleszarunk a zongorába.

Mindegy: Wass Albert út lesz tehát a Marxból, és örüljünk, hogy nem mindjárt sugárút. Ezt egyébként amolyan fénylő csillagösvénynek képzelem, ahol együtt vonulhat a hülye az idiótával, nemoligarcha a nemtaggyűléssel, nemrészeg polgármester a nemlézerblokkolós képviselővel tahóval. Hovatovább a tigris a szelíd őzzel. Illetve azzal inkább nem: rossz emlékeket képez, hiszen a kommunista diktatúrához köthető az, aki kitalálta. Akárcsak a sarló. Meg a kalapács.

Ha jól értem tehát, a kasza, a fejsze és a hentesbárd egyelőre megúszta. Csak szólok.