Gépnarancs

Miért ez a címe?

Részeg pasas nyög, átölelve, szorítva, feszítve a villanyoszlopot: "Ki kell ennek jönni!". Már hatalmas tömeg gyűlik köré, mire hatalmasat szellent, majd így folytatja: "Mondtam én, hogy ki kell ennek jönni!" Vagyunk ezzel így...

Kálmán szerint

Friss topikok

Köztünk vannak

2012.07.18. 22:13 Humperdickk

Szeretném előrebocsátani, hogy imádom a tudományt. Kis híján magam is tudós lettem, és azóta is egyfajta hobbim a tudomány egyes területeibe való belekóstolgatás! De azért mindeközben szeretem megőrizni a józan, paraszti eszem is.

 

buszon.jpg

(Kép innen: http://mookid.freeblog.hu/page/41/)

Arra van ugyanis elsődlegesen szüksége az embernek, hisz anélkül elveszne csak a világban. Mert persze felemelő tudni, hogy annyi év és annyi elköltött milliók után a fizika végre megtalálta az „isteni részecskét”. Persze őszintén örülök – de engedtessék meg, hogy ne higgyek el mindent, amit a való világtól elrugaszkodva a tudósok kiokoskodnak. Hisz mi, józan parasztok látjuk csak igazán, hogy nincsen itt szó semmiféle „hullámokról” meg „standard modellről”! Nekünk a mindennapok során az ilyesmi úgysem használható semmire. Ami engem illet, sokkal hihetőbbnek tűnik a négy elem, a föld, a víz, a tűz és az izé, a levegő világa, amelyben rezeg benne az energia, mint ötödik dimenzió mindenhol. Az valahogy közelebb áll ahhoz, amit tapasztalni szoktam a mindennapokban.

De persze a tudósok is teszik a maguk dolgát, meg hát, nyilván, mi, nem tudósok is, és ez így van rendjén. Meg a tudománynak lehetnek gyakorlati alkalmazásai is. Hogy mást ne mondjak, a mikrohullámú sütő sem létezhetne, ha nem volna ez a kvantumelmélet, mondjuk. De azért persze itt is vannak kivételek. A hiábavaló bölcsészkedés, ugye, hát, mit ne mondjak, a filozófia nélkül éppen nagyon is meglenne ez a világ. Mert persze Platón Állama vagy Arisztotelész Poétikája a maguk idejében hozzájárultak az ókori műveltséghez – amit viszont már nem tudok jó szívvel elmondani Martin Heideggerről, meg a csak magára gondoló egzisztencializmusáról. Vagy itt van a Gadamer: esküszöm, két oldalt nem tudtam végigolvasni tőle, egy nagy katyvasz az egész. Mert hisz mit lehet azzal kezdeni, hogy a szöveg értelmezése során saját előfeltevéseink, előítéleteink tudatosulnak bennünk, így jobban megértjük önmagunkat, és saját előítéleteink, előzetes tudásunk válik explicitté? Jó, mi? Most én olvasom a könyvet, vagy az engem? Ki viszi itt a puskát, kérem szépen?

És aztán vannak olyan területek, amikről nehéz eldönteni, mire is vélje őket az ember. Én például nagyon érdeklődtem egy időben a nyelvészet iránt. Azóta is azt vallom, hogy ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy, de azért nem felejtettem, hogy édes anyanyelve is csak egy lehet az embernek. Amit aztán halálig ápolni kell, kigyomlálni belőle az idegen, nem magyaros dolgokat. De persze a nyelvészek is hajlamosak túlzásokra: azt, hogy létezne valamiféle univerzális grammatika, valami ősnyelvszerűség, akár még el is fogadnám. De hogy egy egyébként kedves, de mégiscsak ferde szemű kínai kiskölök is tökéletesen megtanulna magyarul, ha kicsi korától itt nevelkedne? Ez ezért mégiscsak, hogy mondjam, megmosolyogni való. Talán igaz lehet ez az angolra, hisz az, ugye, egy, ne szépítsük, primitív, mindenfajta nyelvtan és grammatika nélküli nyelv –  de azért már a franciával is meggyűlne a baja szegény gyereknek, nemde? Nem beszélve a mi gyönyörű, de köztudottan nagyon nehéz anyanyelvünkről! Hisz az még meglett, felnőtt embereknek is mennyi fejfájást okoz, nem igaz?

Aztán itt vannak a társadalomtudományok, a történelem, meg a szociológia. Nem kétséges, a szociális munkások áldásos munkája minden tiszteletet megérdemel, de időnként még ők is hajlamosak a túlkapásra. Mert azért azt állítani, hogy nincs cigánybűnözés, csak mi, magyarok rekesztjük ki őket, azért hajmeresztő. Hisz valamennyien találkozunk a velük, ismerjük a fajtájukat, ahogy hangoskodnak meg gusztustalankodnak buszon. De dolgozni, gürcölni, az bezzeg büdös a fajuknak. Vérükben van ezeknek a lustaság, meg bűnözés. Ilyenek ezek, akármit is gondolnak róluk a széplelkű szociológuslányok! Szegény pécsi lány is… Na hagyjuk.

De hát az emberi faj fejlődése során mindig is voltak ilyen hulladékok. Majomból lettünk mindannyian, tudjuk Charles Darwin óta. Mert ő is nagyot alkotott ám a maga területén, és bár az nekem kissé meredek, hogy az élet csak úgy magától kifejlődött volna, érti, minden külső behatás nélkül, azért kétségtelen, hogy...

(Innentől nem hallottam tovább, mert leszállt a buszról. Leszállt, tehát most lent van. Lent, valahol. Nagyon vigyázzon magára mindenki.)

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kikellennekjonni.blog.hu/api/trackback/id/tr644664354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kalaposinas 2012.07.19. 12:42:41

Utána kellett volna menni! Ilyen embert nem szabad egyedül hagyni!

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2012.07.19. 18:12:49

@kalaposinas: nem volt egyedül. Ezek sosincsenek egyedül. :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.07.22. 23:23:15

Gyönyörű összefoglalása az okoskodó hülyének, aki persze soha az életben hozzá nem szagolt se filozófiához, se reáltudományokhoz, de azért a 23-ason megcáfolja neked a Vágóhíd és a Boráros tér között Einstein-t. (Persze matek nélkül, "Hogy te is értsed!")

"De hát az emberi faj fejlődése során mindig is voltak ilyen hulladékok. Majomból lettünk mindannyian, tudjuk Charles Darwin óta. Mert ő is nagyot alkotott ám a maga területén, és bár az nekem kissé meredek, hogy az élet csak úgy magától kifejlődött volna, érti, minden külső behatás nélkül, azért kétségtelen, hogy..."

Ezért külön ütni tudnék. Ha megkérdezném a parasztját, hogy "Mi a gén?" persze csak hápogna.

Még az ugrik be, mikor a Mandineren, a később persze mérési hibának bizonyuló fénynél gyorsabb neutrínók kapcsán egymás hátát csapkodta a sok szellemileg halmozottan hátrányos helyzetű, hogy "Na, ugye hogy tévedett a vén zsidó!"

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2012.07.23. 07:49:21

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: ja. Azóta ellenben tudjuk, hogy el volt baszva valami műszer. A fénynél semmi sem gyorsabb. Kivéve persze az emberi butaságot.
süti beállítások módosítása