Gépnarancs

Miért ez a címe?

Részeg pasas nyög, átölelve, szorítva, feszítve a villanyoszlopot: "Ki kell ennek jönni!". Már hatalmas tömeg gyűlik köré, mire hatalmasat szellent, majd így folytatja: "Mondtam én, hogy ki kell ennek jönni!" Vagyunk ezzel így...

Kálmán szerint

Friss topikok

Nyílt levél annak sok szép férfinak ott a házban

2012.09.12. 20:40 Humperdickk

Kedves, fideszes, kádéenpés és egyéb módon korlátolt, országgyűlési képviselő pajtások! Hallottam, a minap súlyos gondot okozott nektek annak megértése, hogy mi is az a családon belüli erőszak. Minekünk, okos embereknek ez nem jó, tehát mi ezt elmagyarázzuk nektek. És igen, a szexről lesz szó.

Mondjuk az tény, hogy nem azonnal lesz szó! Hogy mégis megemlítjük, annak az az oka, hogy ténylegesen a szexszel is fogjuk kezdeni: bizonyára hallottatok már róla, hogy nem minden élőlény egyforma! És most nem arra gondolunk, hogy van, amelyiknek patája, míg másnak szárnya, megint harmadiknak párttagkönyve van! Hanem hogy mi lenne-e inkább! Apa-e lenne-e inkább, vagy anyuka-e? Azaz: fiú-e, avagy kisleány-e!

És igen, kedves-lelkes diktatúraépítő, szorgosan hülye pajtások: ezek a különbségek bizony embertársaink és embertársaink között is fellelhetők! Mi több, felsorakoztathatók! És a tudomány sem lazsált: az bizony serényen kitudóskodta, hogy bizony ez a titokzatos nemek miatt van! Így van: a tudomány, úgy bizony, már régóta tudja, hogy kinek a pap, kinek a papné, és hogy ki akarja dugni a mijét a hova, és hogy abból mi lesz! Már amennyiben jó helyre dugta!

Sajnos azonban a hálátlan emberiség nem figyelt oda mindig, és sokszor, borzasztó sokszor előfordult, hogy rosszkor lett dugva valami a rossz helyre! Bizony: nem egy kedves pajtásotok akart volna inkább fiú lenni a lány helyett, vagy lány lenni a fiú, sőt, sok esetben a szomszéd bácsi helyett! Így aztán sokszor vetődött rossz fény a nemi szerv alapú, egyebekben viszont tévedhetetlen taxonómia árkába, és további problémák is nem egyszer adódtak. Az sem volt ritka, hogy kiderült: nehéz ez a kinevetavégén, a nemekkel: a férfiek sok esetben ugyanis sokkal erőtlenebbnek, butábbnak bizonyultak nem egy nőnél, valamint továbbá a férfinek levés sem tűnt elegendő oknak arra, hogy a férfi a szükségszerűen a neki előálló, felettébb gusztustalan pöcsén kívül további lecsüngő, plöttyedt szarokat növesszen a teste különböző részeire – ide értve a zubbonyra történő, színes kis szarok fel történő rögzítésének haladéktalan módon történő megtörténésének elősegítését. E nélkül ugyanis a tudomány jelenlegi állása szerint is lehet élni. További fejlemény, hogy kísértetiesen ugyanez a helyzet vált nyilvánvalóvá minden olyan esetben, amikor a nő és a férfi között egyéb különbséget kívánt volna felfedezni a tudomány! Mert hisz kiderült: indokolt esetben még az sem kizárt, hogy, úgymond, „töke legyen a menyasszonynak”! (Vagy fordítva.) Más szóval: mind testileg, mind mentálisan kijelenthető, bármilyen fájdalmas is: a nő is ember. Ember, aki semmiben sem különbözik a férfitől.

Egyetlen dolgot leszámítva: a nő, ellenben a férfivel, tud gyereket szülni.

A tudomány továbbá megállapította azt is, hogy ha a nőt agyonverik, akkor nem tud gyereket szülni.

A továbbiakban a tudomány arra is rájött, hogy ha meg hagyják élni, akkor meg az is lehet, hogy de.

Tessék tehát odafigyelni erre, kedves, bár kétségtelenül borzasztóan stupid fideszkádéenpés pajtások! Mert bár lehet, hogy párszor súlyosan szoptok majd a válóperes bíróságon, de, mint tudjuk, nem az a legény, aki adja! Így aztán legközelebb tökösen tessék ám megszavazni azt a törvényt, a kutya úristenit a gyáva, konzervatív, lottyadtpöcsű, nőket verő fajtátoknak!

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kikellennekjonni.blog.hu/api/trackback/id/tr324773435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

házelnök 2012.09.13. 05:07:04

A dolog kicsit más szemszögből:

A cigányoknál általában sok gyermek születik.
Megfigyelhető, hogy ez sok képviselő számára elítélendő dolog.

Noé bárkájára nem fért ennyi állat, mint amennyiről szó van a cikkben.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2012.09.13. 07:42:21

@házelnök: egyébként ez is egy legenda, hogy ott sok gyerek születik, azt hallottam. De mindegy, mondanivalód értékéből ez semmit nem von le: igen, ezek azok. :)

laci0011 2012.09.13. 10:27:06

@Humperdickk: Rendes roma családnál 12 évesen már fedeztetik a kiscsajokat,18 évesen már 3 gyereknek lennie kell,különben miből élnének?

laci0011 2012.09.13. 10:33:43

Már csak a végszámla az érdekes,mennyibe is kerül az országnak ez a fülkeforradalomba oltott fejlődési rendellenesség?Már az európai jobboldal is vakarja a fejét,hogy a répába lehet ennyi agyatlan hülyét megfékezni?

házelnök 2012.09.13. 10:51:54

házelnök 2012.09.13. 10:49:54
designpumpa.blog.hu/2009/12/16/ajandekozzon_karacsonyra_baltat
twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2009.12.16. 21:11:45
"Karácsonyra különösen kedves és szép ajándék egy balta, jól mutat a fa alatt, azonnal ki lehet próbálni, nem kell hozzá elem, minimális törődést igényel, valamint remekül mutat a falon és a szekrényajtóba állítva egyaránt."

Es csaladirtasnal is jol jon.

házelnök 2012.09.13. 12:10:26

Olvasói levelek, Cigánybűnözés :: 2012-09-09. 21:47
Brutális gyilkosság történt Hajdúszováton

Tisztelt Szerkesztőség!
Tehetetlen dühtől és haragtól sajnos nem mentesülve ragadtam klaviatúrát, hogy megosszam a Kuruc.info olvasóival, milyen tragédia történt ma éjjel a Debrecen melletti Hajdúszováton.
Ma reggel lett figyelmes a falu arra, hogy az Ady Endre utcában nagy erőkkel helyszínelnek a rend őrei és a nyombiztosítók, miután helyi lakosok értesítették őket, hogy az út melletti beton árokban egy holttest fekszik. Hamar kiderült, hogy egy helyi fiatalember az áldozat, aki minden bizonnyal hazafelé tarthatott.
Az áldozatnak szinte egyetlen ép testrésze sem maradt, a gerince és csigolyái több helyen eltörtek, a szemei kifordultak, minden bizonnyal nem "csak" ököllel, hanem eszközökkel végeztek vele! A helyszínelés megközelítőleg reggel fél 7-től délutánig tartott, a helyszínt folyamatosan biztosították, fokozott rendőri jelenlét van azóta a környéken, az utóbbi órában 5 alkalommal is lehetett látni járőrt araszolni a környéken...
Az elkövetőket elfogták, tudtunkkal két helyi lakosú "svédről" van szó, akik minden bizonnyal belekötöttek a fiatalemberbe, aki soha a légynek sem ártott, csöndes, tisztességes, dolgozó magyar ember volt. Gyászol a család, gyászol a falu minden jóérzésű lakosa, és érezni lehetett egész nap a döbbenetet mindenkin. Az esetről sem megyei, sem más hírportál nem számol be, illetve a rendőrség honlapján sem foglalkoznak az üggyel.
Viszont az emberek félnek, akik eddig naivan azt hitték, itt ilyen tragédia nem történhet, most azok is megdöbbentek... Már nemcsak a terményeinket és javainkat kell féltenünk, hanem a saját és családjaink életét is, pedig Viktorék "két hét alatt rendet tettek"...
A média hallgat, a rendőrség hallgat, és csöndes most a falu is...
Nyugodjon békében!
Egy olvasójuk

Szóljon hozzá! (107 megjegyzés)

Friss hírek az elmúlt 24 órából
12:00
Olvasóink hozzászólásaiból szemezgetett a Barikád hetilap főszerkesztője
11:40
Elvették egy taxis autóját a részeg cigányok Székelyudvarhelyen - sajnos nem esett bajuk
11:34
Napi raj: Rocco, Vali és Renátó az "Al Világiak"
11:23
Úton a cionista föderáció felé: Barroso meghirdette az Európai Egyesült Államok tervét
11:07
Az Irán elleni támadás kapcsán is kaphat parancsot Hende Amerikában
10:42
"Azt gondolják, bármit megtehetnek" - Naszvadon is lehetetlen együtt élni a cigányokkal
10:37
Gulyást oszt a Jobbik a szegényeknek a (pr-)éhező Gyurcsány mellett
10:14
Őszi kirándulás a feketetói régiségvásárba - Molnár Tamás idegenvezetésével (x)
10:05
Budapest-ellenes politikával vádolja a Fideszt a Jobbik
09:56
Találós kérdés: kiket ábrázol a fénykép? - 106.
09:27
Grafológiai szaktekintély: Nem Tánczos Gábor a gyilkos, megvan az elkövető, de 50 évre titkosították
08:47
Amatőr magyarellenesség a Viasaton
08:31
Kairóban is összecsapásokat eredményezett az iszlámellenes zsidó film
08:25
Sorra nyeri a tendereket a fideszes bűnöző, Várhegyi Attila cége
08:01
Bosszúra készülnek Líbiában a jenkik
07:41
Törvénytelen volt a DNS-mintavétel a cigánygyilkosságok ügyében
07:28
Letölthető Budaházy György legújabb műsora
07:15
Vége az időhúzásnak: nem adja vissza mandátumát Szegedi Csanád
07:06
Felfüggesztették a tablettás magzatgyilkosságot - több száz eset után
06:58
Wildersék elbuktak, nagykoalíció jöhet Hollandiában
22:01
Cigány "vállalkozásokat" pénzelnének Romániában a franciák, csak szabaduljanak tőlük
21:50
Találós kérdés: kit ábrázol a fénykép? - 105.
21:48
Morvai igazságot követelt az ír gázoló ügyében, és megismertetné Barrosót a magyar valósággal
21:27
Nulla forintos választási kampányt szeretne a Jobbik - Dúró Dóra az Echo TV-ben
21:23
A TEK szerint nem vicces, hogy lekapcsolták Luke Skywalkert
20:41
Videó: így állította fel Mónus József a 653 méteres távlövő rekordot Belső-Mongóliában
20:04
Jó hír a TEK-től
19:50
Franciaország: ürülék egy mecset bejáratán
19:30
Erdély ezer év óta Magyarországhoz tartozik! - Lapszemle 1940-ből
18:59
Játékpisztoly, lézerkard és fürdőköpeny - gólyafilm miatt ürítették ki a Műszaki Egyetemet
18:14
Bukaresti egyetem: Ponta plagizált, ám doktori címét csak a tanügyminisztérium vonhatja vissza
18:08
Egyiptom, Irán és Afganisztán is felháborodott a zsidók iszlámellenes filmje miatt
17:37
A szerelem mestersége az ókori Rómában – kettős mérce nélkül
17:32
Jobbik: Hajdu alkalmatlan a feladatára
17:24
Végrehajtási eljárás nagykőrösi fideszesekkel szemben
17:17
Leromboltatnák a Horthy-emlékműveket a zsidók - Martonyi: a kormány küldetése a szélsőjobb elleni harc
16:58
Nem állt le a kapuvári húsgyár, de csökkentette termelését
16:31
Előzetesben a Honvédség egyik főtisztje
16:17
"Horthy tisztességes, becsületes hazafinak tekintette a zsidókat, akik nélkül nem tudta elképzelni az ország gazdasági, kulturális fejlődését"
16:08
Ez a pintéri rend: már ki is engedték a hajdúszováti cigány gyilkosokat
15:49
Korábbi amerikai szenátorjelölt: Mindegy, ki nyeri meg a választást; Obama Bush fekete kiadása
15:10
Jordánia lehet Izrael "második Iránja"
15:00
Pozsony: injekciós tűket szórt heroinista kollégája fejére az egyik tót képviselő
14:49
Gárdák és cigány-magyar együttélés - vita az Echo TV-n Volner János részvételével
14:40
Daflics után a Luke Skywalkert elhurcoló TEK-esekből is internetes mém lett
14:34
Egyik öngólt a másik után rúgja a TEK
14:07
Veszprémi szci-reklám: a kormányhivatal levélben tisztázta magát cikkünk után, a szektások bevették a táblájukat
13:25
"Fiatalok" verekedtek össze Pécsett
13:21
Ingyenes kóstoltatást és ételosztást tart Gyurcsány sátra mellett a Nomádétel
12:57
"Területmegtisztítás": cigány viskókat rombol le Nagybányán a városvezetés
12:49
Líbiában nem tűrik magyar módra a vallásuk zsidók általi gyalázását
12:46
Gyújtóbomba-ügy: felfüggesztettet kapott Tölgyesi Krisztián volt cselgáncsozó
12:18
"A gyökerénél" - Romániában tárgyalnak a franciák országuk cigánymentessé tételéről
További hírek

Ugrás a lap tetejére
Kereső

Ajánló
Autós matricák, kulcstartók, kitűzők és nemzeti zászlók széles választékban kaphatók (x)
Hímzett felsők kalocsai és egyéb motívumokkal, szkíta, bocskai és székely ingek, nemzeti pólók (x)
Támogassa portálunkat!

Részletek
Legolvasottabb hírek
A héten
Valaha
"A fegyverek minden nevével" - fideszes is támogatja "az első roma gárda" lopásért elítélt vezetőjét (97961)
Daflics ezredes meghódítja a világhálót (77938)
Tévészereplés után vitte el a TEK a fegyverkezni akaró cigány gárdavezért (70607)
Mégis igaz a hír: egyszerűen elengedték a cigány gárda "ezredesét" (50562)
Megvan az IMF-levél: nem létezik a "horrorlista", azt Orbán költötte h

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2012.09.13. 12:32:27

@házelnök: te otthon is szemetelsz? És akkor mér' nem oda mész szemetelni?

házelnök 2012.09.13. 13:23:14

Humperdickk · kikellennekjonni.blog.hu/ 2012.09.13. 12:30:19
Na Te is rontod a magyar wc-papír ipart.orbányi veled is spórol.

m6beütő 2012.09.17. 16:16:18

Nem mondjátok, hogy három napja nincs hozzászólás?

egyfejű 2012.09.18. 10:32:35

Elképesztő, hogy még elnézést sem tud tisztességesen kérni Varga képviselő úr.
Ugye, vitt 1-1 szál rózsát 2 LMP-s képviselő asszonynak, meg az országos népi kezdeményezés szervezőjének. Ennyi.
Mert a mondatai alatt bent ülő többi hülgy képviselő az kicsoda (híradós beszámolók alapján pl. Lendvai Ildikó meg Vadai Ágnes is a teremben tartózkodtak)?
Nem futja a képviselői fizetésből? Vagy - ami szerintem közelebb van az igazsághoz -, aki bunkó, az is marad?

ftk 2012.09.18. 14:18:42

@egyfejű: Szerintem nem hiányolták a virágot, tekintettel arra, hogy az egész gyönyörűen benne maradt ugyanabban a paradigmában, amiben volt - a beszólásaival szép összhangban van, hogy akkó viszek neki virágot, oszt jól van, legközelebb is lehetek bunkó. Egy FB-bejegyzésben láttam erre, hogy: mit gondoltok, Varga A) átgondolta és belátta; B) a bántalmazási ciklusa "mézeshetek" szakaszában van; C) szimplán hülye. Mit gondoltok, milyen válaszok érkeztek?
süti beállítások módosítása