Mert hogy volt ez a kedves, ám a kezdetektől fogva komolytalan próbálkozás, miszerint néhány szimpatikus, tehetséges kis buksi azt mondja, hogy lehet sós a franciakrémes, és ezt demonstrálandó azt majd megeszik együtt, az ökocukrászat jegyében. Hisz nem lehet, hogy Magyarországon csak baloldali meg fasiszta pártok vannak, és nincs egy darab ilyen izé, már hogy nem olyan, hanem ilyen izé, szóval ilyen lehetmáspárt. Hát hogy milyen lehetmáspárt, mit tudják ők. Másmilyen.

Nos, eltelt cirka négy év azóta, és egyelőre annyi derült ki, hogy ebben az azóta megszavazott fülkemagyarországban egyrészt nem különben továbbra is igény van az olyan pártokra (ami persze baj, de ezt majd később), másrészt nem igazán van olyan, hogy ilyen párt. Tehát olyan párt, ami véletlenül sem olyan, mint az olyanok.

Mert hogy miért is. Tudom, hogy világtól elrugaszkodott példa, de tegyük fel, hogy kiüt a tűz valahol. Normális országban ilyenkor értesítik a tűzoltókat, hogy erre meg erre veszélyben van a közérdek, azaz halaszthatatlanul meg kellene jelenni az ojjektum közvetlen szomszédságában, ahol elérhető volna, hogy vízsugár, vagy más, de nem kevésbé hatékony oltóanyag segítségével eliminálható legyen annak akár elvi lehetősége is, hogy elégjen a Gizi néni. Vagy hogy más értékek pusztuljanak, hogy ne mondjam, odakapjon a rezsón a krumplistészta.

Nos, bármily meglepő, ilyenkor a tűzoltók megjelennek, és mintaszerűen, szakemberhez méltóan, ahogyan tanulták, meg ahogy napi rendszerességgel gyakorolják is, rendezik a kialakult szituációt. Azaz: nemhogy nem kezdenek el nagy bátran olajat önteni a lángok szemei közé, de nyilván nem ott, a helyszínen indítanak kampányt, majd bocsájtják szavazásra, hogy mondjuk jobbról vagy balról közelítsék-e meg a tűz fészkét, meg hogy ki a tűzoltóparancsnok, vagy hogy mik azok a közös, mindenki számára alapvető elvek, amelyektől semmiképpen sem szabad eltérni a tűzoltás során. Mi több vita nélkül, parancsnak, utasításnak, szabálynak engedelmeskedve hamarost oltani kezdik a kialakult felesleges, káros hőkibocsátást okozó jelenséget, amit ők a maguk belterjes, fantáziátlan módján egyszerűen csak tűznek hívnak. Vagyis: nekiállnak dolgozni.

És lehet, hogy első látásra szomorúnak tűnik, de a tűzoltóságoknál basznak a bázisdemokráciára.

Na most a nélkül, hogy elkezdeném felsorolni, mely más szakmákban basznak még a bázisdemokráciára a kőművességtől az operaművészetig, legyen szabad megjegyeznem, hogy a politikusság is egy szakma. Ez alatt azt kell érteni, hogy lehet, hogy néha jobbra fésüli a haját a bandi, néha meg balra, és abban komoly ökopártiság bújik meg kacéran, de a dolgozó eztet konkréten keresztbeszarja. Sőt, beleteszi a baltát a rádióba, ha még egyszer meghallja, hogy egyenlő távolság. Ő ugyanis nem egyenlő távolságban mossa a belet, ássa a szőlőt, keveri a maltert, hanem jól. Azaz számára az érték egyetlen fokmérője, ha valami jó. És tökmindegy, bal-e, jobb-e, sőt: a dolgozó sajnos még a nácizmusra is rászavaz, ha azt ígéri meg neki, hogy kiirtja a körzetéből az összes cigányembert, és ő pünktlich arra vágyik, hogy ki legyen irtva az összes cigányember. Így ha ő megtalálja a dúródórában a potenciális millajovovicsot (megjegyzem, van is némi hasonlóság, már ami a két művésznő halotti maszkokat is meghazudtoló arcjátékát illeti), akkor a dúródórára fog szavazni akkor is, ha kimondottan lúdbőrzik a háta a pengeszájúak rendjétől. (Én meg a meztelencsigával vagyok így, hagyjuk.)

Azt viszont már régen tudjuk, hogy az egykor elempében kinek mi az elképzelése a lehetmásizmusról: fogalmazzunk úgy, hogy az egyik fele időnként hozzáláncolja magát valamihez, mint azt minden (!) rendes (!) baloldali (!) zöldmanó teszi szerte a világon (de legalábbis Németországban), míg a másik fele inkább idegesen gesztikulálva próbál nem komplett hülyének tűnni a köztévé valamelyik vitaműsorában. És bár az alkotmányosság, a demokrácia, az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala például számunkra is fontos, azért korlátos eséllyel látjuk annak megvalósulását, hogy a szöllősigyöngyik szoknyája alól induljon el a következő konzervatív (!) öko-világforradalom. Ilyen ugyanis nincs, tudtommal.

Akkor már inkább győzzön a szabórebekizmus. Nem beszélve a másik Szabóról, aki sokunk zsánere, titkos szerelme ebben a ronda magyar politikusi felhozatalban. És bár politikai tehetségéről neki sem vagyunk meggyőződve, leláncolt állapotban továbbra is el tudjuk képzelni.

Nem, nem úgy értettem.