Jónapot kívánok, kedves drága olvasóink, üdvözletem küldöm innen, a puhlászlói mélyklotyóból, mitakarokmondani, rögvalóságból, rémes, nemdebár? A gonzóújságírás legszentebb hagyományainak megfelelően egyébként ezennel egyébként élő egyenesben bele is fogok szarni ebbe a bidébe, sőt, a kiegyensúlyozottság jegyében még le se húzom. Ugye, milyen vicces?
Mert most az ne tévesszen meg senkit se, hogy ez az én szarom: azon semmi szellemes se volna, hisz ki vagyok én, szerény, névtelen, arctalan, sőt, tehetségtelen sajtómunkása ennek a független bulvármédiának, ugyan. Tessék tudomásul venni: ez a termés itten ebben a fajanszban voltaképpen akár maga a házigazda, vagy annak a becses nejének, elhalt anyjának (ki tudja, ezek milyen gyakran húzzák le!) echte, saját különbejáratú kulája is lehetne. Én mindenesetre meg nem szagoltam szarás közben, önök meg egyelőre törődjenek bele, hogy itt tart jelenleg a magyar szólásszabadság: a szar már megvan. A puliccerek tehát már a klozettben vannak: a forgatáshoz nem is kell más, csak egy céges okostelefon, rosszabb esetben, illetve tettenérés esetén csipesz és petricsésze. Tudniillik a tenyésztéshez: már amennyiben tudomásunk kíván lenni róla, mit reggelizett azon verőfényes szárszói reggelen Farkasházy Mimi.
Nevezett főszerkesztőasszony emésztési sajátságai egyébként abban az érdekes kontextusban kerültek az indexponthu és (némi áttéttel) a hávégéponthu nemes karmai közé, miszerint egy időben addig szívatta az egyik korábbi félfasiszta rezsim a vele szemben kritikus rádióst, hogy az viccből azt írta rá egy újságra, hogy főszerkeszti Farkasházy Tivadarné. És ez azóta így maradt, tehát nevezett Mimi innentől közszereplővé avanzsált, tehát a kulája megismerése minimum közérdek minden rendes magyar újságolvasó számára. Főleg, hogy az időközben szenilitásig megereszkedett agykapacitású egykori rádiós a kereskedelmi média egy alig is közkedvelt szegmensében tréfás történetei elmesélése révén köztájékoztatás homlokterében tartja a problémát. Mármint a feleségét, aki neki a probléma.
Ha ehhez hozzáveszük, hogy a nemrég nyolcvannégy éves világhírű filozófusnőnek kilógott a hája a gardenpartin, valamint a puhlászló és a vadaiéva (utóbbi úgy is, mint a vágy titokzatos tárgya, bár tisztes javadalmazás esetén azért, gondolom, előbbi úriember sincs kizárva!), máris benne vagyunk a legmélyebb balliberális fertőben. Ehhez képest ezer kerényi-féle buzizás szellemi felüdülést kellene, hogy jelentsen – sokkal inkább, mint a Selmeczi György rossz szóviccei. (Igen György: ha nem hiszik, kérdezzék a hávégé házi vérmókusát, nem én találtam ki.)
A történethez hozzátartozik, hogy bizonyos zsurnalisztáknak kinéző faszkalapok, miszerint némettamások és panyiszabolcsok mindezek után ebédmegvonásban és a kertből kitiltásban részesültek nevezett szénnéhülyült sajtómunkás, úgy is, mint házigazda önkeze által. Ez utóbbi persze pitiáner pitlákság, mindenesetre megjegyezném, hogy bár a közeljövőben nem tervezek balliberális nyugdíjastalálkozót szervezni a szőlőmben, de ha mégis, részemről úgy vágom ki az arról érintőlegesen, ám a klozettemről kötésig mély riportot készítő szabadsajtósokat, hogy taknyukon csúsznak a sarokig. Az meg messze van, és addig is csak murvás földút vezet.
De most nem ez a lényeg: én lehetek egy türhő paraszt, nekem erről igazolásom is van – de mit kezdjünk a többi bunkóval? Szedjük akkor ezt össze!
Egyrészt: az, hogy mi folyik egy felettébb unszimpatikus, mindazonáltal többé-kevésbé függetlennek tekinthető (aki nem hiszi: a modern képmesék megvan még?) és, megengedem, vénhülye hisztis picsa kertjében, vagy hogy ott szemmel láthatóan és annál felháborítóbban elidőz nemcsak a jusztlászló, de a szelíd őz, érdekes, a közönség érdeklődésére számot tartó esemény is képes volna lenni. Az viszont, hogy milyen budija van a vendéglátónak, nos, az magánügy. Vagy ha nem is az, úriember nem kérkedik vele, ha tudomására jut. Olyan ez, mint Karinthynál: úriember nem foglalkozik más úriemberek klozettjával akkor sem, ha azok nem elég úriemberek ahhoz, hogy megtiltsák.
Másrészt: az, hogy a farkasházi-kertben megjelent celebritások hogyan tendálnak egy tetszőleges hotmagazinos gálaműsor igényességéhez, szintén értékelendő szempont. Megkérjük tehát a hotmagazint, küldje ki Ivettkét, hogy ott mélyinterjút készítsen vévé jencivel, emeszpé margitkával, déká évikével, vagy akár a cseresznyefával magával, leszarjuk, úgyse olvassuk el. (Viszont innentől meglehet, már az indexponthut se; de az meg legyen a mi bajunk.)
Harmadszor: én tudomásul vettem, hogy a szocialisták tehetnek mindenről, a jelenlegi trafikkormány is az ő saruk, valamint elmúltnyolcév, nokiásdoboz, kilőttszemek. Mégis, azért megjegyezném: tökéletes politikai szekértábor nem létezik. Minden szekértábor tele van ugyanis köcsögbunkókkal – éppen ez ugyanis a szekértábor jellege: összezárom magam egy rakás idiótával, hogy kizárjam azokat az idiótákat, akik nem csak hogy idióták, de gyanúsan jönnek is felém azokkal a shotgunokkal. Tudom, hogy szellemileg nem túl felemelő tudomásul venni, de ez van: a háborút nem a költők nyerik meg. És mivelünk, okos emberekkel jelenleg háborúznak ezek a trafikaddikt idióták. És nem mi kezdtük, sőt, mi szívesen be is fejeznénk, de az majd csak a következő lépés lesz. Hitlerrel sem vezetett eredményre a tárgyalásos megoldás, ugyanis.
Tegyük tisztába: nem az a baj, hogy ez a kerényi is, hogy ez minek van, hanem hogy ez van kitéve a vitrinbe, mint vanás, a többi meg oldja meg a hátsó kertben a valódi értékteremtést. Mármint, ha nincs jobb dolga, mert pénzt, azt nem kap rá. Pénzt tudniillik a kerényi kap. (És ez még csak a művészetpolitikájuk, a többit még meg se penderítettem.) És meglehet, ami ennél a szegény, öreg hülyénél volt Szárszón, az messze nem tökéletes, mint ahogy persze, megértem én, hogy a tökéletesen szkúlgörl Serena Gomezzel vagy a tökéletesen szőkeciklon Cameron Diazzal akar dugni a teljes hávégé felváltva, a perverzebbje egyidejűleg, de azért hadd éljek a gyanúperrel, hogy az esetek túlnyomó többségében azért mégis megoldja otthon mindenki a maga kis "csúnyácska”, „öregecske" asszonyával. Mert az még mindig csak jobb egy kicsit, mintha tőből levágnák a farkát.
Nem beszélve arról, hogy oda is adhatnák a kerényinek, hogy csináljon abból is valami szépet. Na, az már igazán sokkoló lenne.